Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szilveszteri pezsgő

 

Lassan elmúlt a karácsony, ami nem csak azt jelentette, hogy véget ért a karácsonyozás, hanem azt is, hogy Harryéknek vissza kellett térniük a főhadiszállásról az iskolába. Viszont az kárpótolta mindannyiukat, hogy szilveszterkor visszatérhetnek a Grimmauld térre egy utolsót bulizni az iskola kezdete előtt.

 

Hermione a szobája ablakában ült, s nézte, miként borítja egyre vastagabb hótakaró a roxforti tájat. Négy óra körül járhatott, mikor beült oda, s gondolataiba mélyedt. Azóta már sok idő eltelt, s ő ez idő alatt végigpörgette magában az elmúlt napok eseményeit.

Karácsony előtt pár nappal volt a tárgyalás.

Piton tárgyalása.

Azon mindenki megtudta, mi volt Dumbledore terve, mi is történt a halálakor. Kivétel nélkül mindenkit meglepett a hír, sokan még mindig nem hitték el az igazságot, pedig egy, az idős varázsló aláírásával ellátott levél bizonyítja Piton ártatlanságát.

Hermione azon kevesek közé tartozott, aki elhitte mindezt.

 

A karácsonyi ünneplésen ott volt professzora is. Szeretet ünnepe ide, szeretet ünnepe oda, senki nem beszélgetett vele, senki nem ment oda hozzá boldog karácsonyt kívánni…

Senki…

 

Senki mindaddig, míg Hermione össze nem szedte minden bátorságát, és kissé félve Piton elé nem lépett. Tanára felé nyújtott egy borospoharat, amit ő el is fogadott, bár eléggé meg volt lepve. Hermione felnézett Pitonra, látta a fekete szemekben a csodálkozást, majd elmotyogott egy halk „Boldog karácsonyt, Piton professzor!”-t, s őszinte csodálatára egy „Boldog karácsonyt, Miss Granger!”-t kapott válaszul. Olyat, amiben nem volt gúny, sem megvetés, csak egy őszinte mondat volt. Talán az eddigi egyetlen őszinte mondat, amit Piton hozzá intézett.

Belekortyolt borába, látta, hogy professzora is hasonlóképp tett.

 

Pár perc néma ácsorgás és kortyolgatás után Hermione már épp el akart fordulni Pitontól, hogy vissza mehessen barátaihoz, mikor egy halk, morgós hangot hallott.

Piton jövőbeni elképzeléseiről kérdezte a lányt, Hermione pedig készségesen válaszolt. Hamarosan Hermione annyira felbátorodott, hogy most ő kezdett el kérdezni Pitontól. Nem nagy dolgokat, de kezdetnek azok is megtették.

 

Jó néhány perc után már eléggé belemelegedtek a beszélgetésbe, és észre sem vették, de már nem úgy beszélgettek, mint tanár és diák, hanem mint két ember, akit érdekel, mit gondol, mit csinál a másik.

 

Hermione nagy sajnálatára Harry lépett mellé, s elráncigálta Piton közeléből. Egyből nekiesett a fiúnak, hogy mégis mit képzel magáról, miért nem hagyta beszélgetni. Válaszul egy cseppet sem meglepő választ kapott: Hermione, ő Dumbledore gyilkosa, egy halálfaló, Voldemort csatlósa! Ez nem elég neked ahhoz, hogy ne menj a közelébe!?

Hermione válaszra sem méltatta. Vetett rá egy lesajnáló pillantást, majd odament Ginnyhez. Tudta, bármit mondott volna Harrynek, azzal csak rosszabb lett volna. Hisz’ ezt már annyiszor eljátszották a tárgyalás óta! A fiú ezzel a szöveggel jön, mire ő rávágja, hogy van rá bizonyíték, hogy Piton ártatlan. S egy hatalmas veszekedés robban ki ilyenkor. Hermione tudta, jól tette, hogy nem szólt vissza. Talán a barátságukat mentette meg ezzel…

 

Piton figyelte mindezen történéseket, tudta ő, hogy Potter sose hiszi majd el, hogy ő nem bűnös. De tényleg nem bűnös?

Attól függ, mit nevezünk bűnnek…

Ha az bűn, hogy teljesítette egy barátjának, az egyetlen barátjának tett ígéretét, ha megmentette ezzel a tettével a keresztfia, Draco életét, s ha ezzel együtt netán az egész világot megmentette, akkor igen, bűnös.

Bűnös, mert életében először hitt abban, hogy valami jobb is lehet.

 

Hermione még mindig az ablakban ült, s azon a szomorú fekete szempáron gondolkodott, amit karácsony óta folyton maga előtt látott…

 

Ekkor Ginny rontott be a szobába. Egy ugrással az ablaknál termett.

-         Hermione, ne légy már szomorú! Mindjárt indulunk Siriushoz! Tudod, hogy szilveszter van, ugye? – csipkedte meg játékosan barátnőjét.

-         Tudom, persze, hogy tudom – mosolyodott el Hermione. Már el is felejtette, hogy megint hivatalosak egy kis bulizásra!

-         Mit veszel fel? – kérdezte Ginny kíváncsian.

-         Pillanat – mondta Hermione, majd leszállt az ablakból, és előkotorászott egy egyszerű fekete ruhát.

-         Nem rossz, de… - mondta Ginny, majd intett egyet a pálcájával. – Így már sokkal jobb – vigyorodott el a remekművét látva.

-         Ginny, ezt komolyan gondoltad? – nézett kétkedve Hermione.

-         Igen, teljesen. Mi a probléma?

-         Semmi, csak, nézd – azzal felvette pillanatok alatt a ruhát. – Ez nem én vagyok – mutatott végig magán, miközben beállt a tükör elé.

-         Dehogynem te vagy! Hidd el! Csak még nem viseltél ilyet – rántotta meg Ginny a vállát.

-         Az igaz.

Hermionénak tetszett, amit látott, de tudta, ez tényleg nem ő. Bár sosem árt a változatosság. A ruhából Ginny egy kissé kivágott, és rövid fazonú ruhát varázsolt. A színe sem egyszínű, matt fekete volt, hanem kicsit csillogós, követve a szilveszteri bolondozást.

 

Miután Hermione véglegesen meg lett győzve, hogy a ruha rendben lesz, felvett pár ékszert és a cipőjét, majd Ginnyvel elindultak az igazgatói irodába. Hop-porral mentek a Grimmauld térre.

 

Harry megdicsérte őt, hogy igazán kitett magáért. Ron, mint mindig, most sem vett észre semmit. „Hiába, ő már csak Ron marad” – gondolta sóhajtva Hermione.

 

Pillanatok alatt megérkeztek a főhadiszállásra. Az egész ház szépen fel volt díszítve, a karácsonyi díszeket nagyrészt felváltották a csillogó, színes gömbök, konfettik, szalagok.

 

Sirius boldogan üdvözölte őket újra otthonában, s bevezette őket a szobába, ahol a bulit tartották.

Már elég sokan ott voltak, szinte csak egy-két ember hiányzott már. Köztük Piton is.

-         Lehet, el sem jön – mondta ki félhangosan gondolatát Hermione.

-         Ki? – kérdezte meg Harry. Sajnos nem volt elég halk.

-         Ugyan, senki – legyintett elpirulva. Hangján hallatszott, hogy nagyon zavarba jött ettől az egyszerű kérdéstől, hogy „Ki?”.

Ezzel a válaszával elérte ugyan, hogy Harry nem kérdezgette tovább, de furcsa pillantásokat vetett rá.

Mikor tudatosult benne, hogy elpirult, egyre csak azt kérdezgette magától, miért… Úgy viselkedett, mint egy szerelmes kislány, akit rajtakaptak, amint a titkos szerelmét várja.

 

Ebben a pillanatban, valami furcsa véletlen folytán, épp Perselus Piton lépett be a szobába.

 

Hermione tekintete a másodperc töredéke alatt felé fordult. Tanára is észrevette őt. Nézték egymást mindaddig, míg egy zavaró tényező pillantásuk közé nem furakodott.

Ez a bizonyos zavaró tényező Harry Potter volt…

Egy meglehetősen dühös arcú Harry Potter.

 

-         Hermione, mégis mit csinálsz?! Mond, hogy nem azt az árulót bámulod! Mi az, csak nem belezúgtál?! – kiabálta lenézően.

-         Semmi közöd sincs hozzá! Inkább fogadd el végre te is, hogy nem rossz ember! – kiabálta Hermione.

-         Soha – köpte a szót a lehető legnagyobb megvetéssel a hangjában.

-         Rendben.

Még egy utolsó mérges, lenéző pillantást vetett a fiúra, majd otthagyta őt minden dühével. Nem tudta, hova rohanjon, de érezte, mindenképp el kell tűnnie egy rövid időre, hogy megnyugodjon.

Már a hallban járt, mikor meglátott egy fekete ajtót, ahová pár lépcsőfok vezetett le. „Biztos a pince” – gondolta.

Habozott, hogy le menjen-e, hisz’ ki tudja, mi vár ott rá. Kezében ott volt az az üveg pezsgő, amit a nagy rohanás közben vett magához. Úgy gondolta, jól fog jönni a lecsillapodáshoz.

Végül döntött.

Határozott léptekkel indult el, majd benyitott. A helyiség nem volt koszos. „Biztos ez is ki lett takarítva” – feltételezte.

Talált egy trónszéknek is beillő széket, abba telepedett le. A pezsgőt felbontotta, s az első korty után érezte, jól döntött, mikor magával vitte.

-         Nem fogom mindet meginni, nem. Nem vagyok én részeges – mondta magának. – Csak iszogatok…

Eszébe jutott az előbbi kis incidens Harryvel, s egy nagyot kortyolt a pezsgőbe. A hűs ital csillapította dühét, de nem eléggé. Még mindig legszívesebben tört-zúzott volna, amikor eszébe jutott a dolog.

Aztán ott van még Harrynek az a feltételezése, miszerint ő beleszeretett volna Pitonba.

-         Ugyan, ez nevetséges! Még hogy én? Belé? Csak megértem, min mehet keresztül, ennyi az egész – mondogatta magának.

A sokadik korty pezsgő után egészen másképp látta a dolgokat.

Nem csak a belső dolgait, hanem a környezetéét is. Megesküdött volna rá, hogy eddig csak egy törött asztal volt vele szemben, nem kettő…

 

-         És ha beleszerettem? Hikk… Amit egyébként kizártnak tartok, de… hikk… mi van, ha mégis? Nem, az nem lehet, hikk – vitatkozott saját magával.

-         Hisz’ ő csak… csak… hikk… Hisz’ ő Piton! Én nem szerethettem… hikk… bele a tanáromba! – mondta a dohos levegőnek kétségbeesetten, részegen.

-         És még ez a nyamvadt pezsgő is… hikk… elfogyott! Jaj, ne! Hikk… Mindet megittam! – kiáltott fel, mikor tudatosult benne, hogy a pezsgőből egy csepp sem maradt, s hogy minden bizonnyal teljesen részeg lett.

Fel akart állni, hogy visszamenjen az ünneplőkhöz. Pár lépést meg tudott tenni, igaz, eléggé dülöngélve, ám mikor az ajtóhoz, a lépcsőkhöz ért, megtántorodott. Végül nagy levegőt vett, és megpróbálkozott a lépcsőfokokkal. Illetve megpróbálkozott volna, ha nem esik el már egy lépés után. Illetve elesett volna, ha nem kapja el két erős kar, és a hozzájuk tartozó erős test.

 

Tudta, hogy ki lehet az.

 

Tudta anélkül, hogy felnézett volna az illetőre.

 

Piton volt, érezte.

 

-         Miss Granger, mondja, miért döntött úgy, hogy az ital megoldás lehet a problémájára? – kérdezte az, aki elkapta.

Hermione immár meg tudta állapítani, hogy nem csaltak érzékei. Ez a mély, bársonyos, férfias hang csak egy valakihez tartozhat.

-         Én ugyan nem… - kezdte volna tagadni Hermione az ivást, de hamar rájött, ez bizony felesleges lett volna.

Inkább elmondta, hogy Harry miatt kezdte el inni a pezsgőt, mivel a fiú annyira makacs és önfejű mostanában. Azt már nem részletezte, hogy az egész végül is Piton miatt volt. Bár, ha akarta se tudta volna, mert össze-össze akadt a nyelve a nehezebb szavaknál. Ráadásul még mindig kettőt látott mindenből.

Azt viszont nem esett nehezére megállapítania, hogy még mindig professzora karjaiban volt. Szeretett volna kicsit távolabb húzódni tőle, de nem tudott, mert alig állt a lábán.

Hogy megtörje a hirtelen keletkezett csendet, megkérdezte, mit keres ott Piton. Nem hitt ő abban, hogy pusztán véletlenül épp a pincében járt, mikor ő elesett volna.

-         Őszintén szólva, maga után jöttem. Láttam, hogy milyen feldúlt volt, és a kezében lévő üveg pezsgőt is észrevettem – Piton itt megengedett magának egy kis mosolyt.

-         Értem, de… Várjunk csak! Hikk… Akkor maga… maga… Hallotta? Hallott mindent? – Hermione hangja elhaló volt, arca, ha lehet, még pirosabb lett.

Piton tudta, mire gondol Granger. Nem kellett részleteznie a lánynak…

-         Igen – csak ennyit mondott.

Hermione olyan erősen kapaszkodott Pitonba, mintha azzal el tudná felejttetni tanárával, amit hallott.

-         Remélem, nem hitte el… hikk… amit mondtam. Ugyanis… hikk… mint látja, részeg vagyok – próbálta menteni a menthetőt Hermione.

-         Tudja, azt mondják, ha az ember részeg, akkor beszél a legőszintébben. Összefüggéstelenül, szinte érthetetlenül, de őszintén – mondta Piton a legnagyobb nyugalommal a hangjában.

-         Hülyeség! Hikk… – fújtatott Hermione haragosan.

-         Úgy gondolja? – nézett tanítványára felhúzott szemöldökkel, miközben egyre erősebben tartotta a lányt, nehogy elessen.

Hermione nem válaszolt. Úgy érezte, ha kinyitná a száját, nem pár csúnya szó, visszaszólás hagyná el azt, sokkal inkább valami jóval undorítóbb dolog. Inkább csak még erősebben kapaszkodott Piton széles vállába.

Egy gyenge pillanatában eszébe jutott, hogy lehet jobb lett volna, ha kiengedi, aminek ki kell jönnie, de…

 

Piton jelenlétében?

 

Soha…

 

Mélyeket lélegzett, hátha úgy elmúlik a hányingere, ami rövidesen úgy is lett. Így megkérte Pitont, hagyja magára.

-         Azt már nem! Még a végén kárt tesz magában! – Piton rövid gondolkodás után, hogy mit is tehetne ezzel a részeg fruskával, megszólalt. - Jobb ötletem van…

-         Éspedig? – nézett fel rá Hermione eléggé kancsal szemekkel.

-         Felviszem a szobájába. Gondolom, van egy kijelölt szoba, amiben a ma estét töltötte volna a buli után…

-         Igen, itt, ha kimegyünk, rögtön jobbra, nem... balra. Izé, mégis jobbra. Hikk… Aztán a folyosón az első ajtó balra… Vagy jobbra?

-         Köszönöm a segítségét, majd megtalálom – mondta gúnyosan Piton, majd ölbe kapta a részeg griffendélest.

 

Szerencsére senkivel nem találkoztak út közben, hamar elérték a szobát. A jó szobát… Piton az ágyhoz lépett, s rátette a kipirult arcú Hermionét.

-         Köszönöm, professzor úr – suttogta Hermione.

-         Nincs mit – válaszolt szűkszavúan Piton, majd hátrált pár lépést.

Keze már a kilincsen volt, mikor Hermione megszólalt. Szeme csukva volt, hangja még az előbbinél is halk volt, s összeakadt párszor a nyelve. Pitonnak nagyon kellett fülelnie.

-         Akárki akármit mond, maga jó ember. Ne érdekelje mások véleménye. Én hiszek magának és… - Hermione egy ábrándos sóhajt hallatott, majd folytatta tovább. – Szeretem…

Piton nem tudta eldönteni, hogy a lány magánál volt-e, vagy csak álmában beszélt.

Végül is, mindegy, nem?

Hisz’ akár álmodott, akár nem, Granger akkor is azt mondta, amit ő hallott. A lány szereti őt!

 

Szereti?

 

Az lehetetlen!

Nem… Egyszerűen nem hiszi el ezt…

Hermione részeg, nem tudja, mit beszél.

Hermione?

Már Hermione és nem Granger?

 

Piton dühös lett.

Dühös lett a lányra, amiért az efféle vallomásokat tesz, és magára, amiért mindez örömmel tölti el, annak ellenére, hogy egy diákjáról van szó, és nem is akármelyikről.

Képtelen volt józanul gondolkodni, egyszerűen csak magára hagyta a lányt. Nem ment vissza az ünneplők közé, az új évet majd a saját lakosztályában, a pincében fogja köszönteni, egy nagy üveg Whisky vagy Champagne társaságában.

Esetleg mindkettővel…

Amint kilépett a havas utcára hoppanált.

 

***

 

Piton már egy jó ideje ihatta a pezsgőjét, mikor kezdte érezni, hogy a fejébe szállt. Főleg, mivel előtte megivott pár pohárka Whisky-t is. Neki csak a pezsgő nem ártana meg, de a kettő együtt!

Tekintetét fáradtan emelte a faliórára. Még volt tíz perce az új évig.

 

Kopogtattak…

 

Felállt, s elbotorkált az ajtóig. Nem érzett elég erőt magában ahhoz, hogy ráordítson az illetőre, hogy tűnjön a fenébe, így csak kinyitotta, és a vendégére pillantott.

Egy pillanat alatt visszanyerte ép gondolkodását, mivel aki az ajtóban állt, az Hermione volt. Egy meglehetősen vörös szemű, fáradtnak látszó Hermione.

-         Mit keres itt? – ejtette ki Piton a szavakat halkan, akadozó nyelvvel.

-         Csak… Én csak…

-         Maga csak?

-         Nem is tudom… Csak felkeltem, és ide hoppanáltam.

-         Nem tudja miért jött? Elég súlyos lehet akkor az állapota, ha ilyen könnyen elfelejt dolgokat.

„Piton hangja még részegen is tud nagyon gúnyos lenni” – állapította meg morcosan Hermione.

-         Nem felejtettem el, de… Kicsit zavaró. Nem rég ébredtem fel, és pár emlékem szerint, amit a nagy fejfájás közben fel tudtam idézni, nos, khm, eléggé érdekes dolgokat mondtam magának – mondta lesütött szemmel Hermione.

-         Emlékei nem csaltak.

-         Vagyis? – kapta fel ijedten a fejét.

-         Vagyis jól emlékszik – mosolygott gúnyosan Piton.

 

Pár pillanatnyi zavart csönd állt be kettejük között. Hermione szólalt meg, hogy megtörje ezt a némaságot.

-         Maga ö… sokat ivott, professzor? – úgy gondolta, az, hogy részeg-e, nem lett volna megfelelő, illő kifejezés.

Piton erre csak megforgatta a szemeit, s nagyot sóhajtott, majd, mintegy megadva magát, válaszolt.

-         Igen, Miss Granger, az vagyok. Részeg…

-         Oh…

Újabb zavart csönd, ami alatt meg tudták állapítani, hogy még mindig az ajtóban állnak.

-         Bemehetnék? – kérdezte meg Hermione kicsit félve.

-         Jöjjön – tárta szélesebbre az ajtót Piton.

Azzal viszont nem számolt, hogyha elengedi az ajtót, az egyben azt is jelenti, hogy biztos támaszát engedi el. Elesett volna, ha nem támaszkodik meg az első szilárd dologba, ami kezei ügyébe akadt.

Vagyis Hermionéba…

-         Tanár úr, jól van? – aggodalmaskodott Hermione.

-         Persze – morogta Piton.

-         Jöjjön – azzal a kanapéhoz vezette tanárát, aki már alig állt a lábán.

Mikor elérték, ő csak egyszerűen elengedte Pitont, hagyta, hogy rádőljön a kanapéra. Csakhogy Piton erre nem számított, így nem engedte el a lányt…

Mindennek az lett a következménye, hogy Hermione Pitonon kötött ki.

-         Jaj, sajnálom, tanár úr – suttogta Hermione piros arccal, miközben belenézett tanára szemébe.

-         Ne sajnálja – suttogta Piton.

Hermione arca zavart lett. Piton ezzel mire célzott?

 

Nem értette…

 

De meg akarta érteni!

-         Ezzel mire céloz?

 

Piton nem válaszolt. Nem… Ő sosem szokta az ilyen dolgokat kimondani. Az nem illene hozzá.

 

Hermione ekkor egy kezet érzett meg a tarkóján, majd egy másikat a derekán. Kezdte megérteni a dolgot. Nem hiába volt ő évfolyamelső…

 

Egy pillanattal később ajkain megérezte az annyira vágyott vékony ajkakat. Majd érezte a Champagne ízét…

Belemosolygott a csókba. Mi lett volna, ha nincs az a pezsgő?

 

Teljesen belefeledkeztek a csókba, nem is akarták abbahagyni, de meghallották a tűzijáték hangját.

Tehát új év van.

 

-         Boldog új évet, tanár úr!

 

-         Boldog új évet, Hermione!

 

Egymásra mosolyogtak, homlokukat egymásnak támasztották.

 

-         Mondja csak, tanár úr, van még ebből a finom Champagne pezsgőből?

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

..

(fosssssssssss, 2012.02.23 19:18)

hát ez kurva szar volt...